MAKOT 5.0

Gyurgyó, 2020-08-30


Magyar Kaland-, és Túramotorosok Országos Találkozója 2020 (MAKOT5.0)

Idén is megrendezésre kerül (immár 5. alkalommal) a Magyar Kaland-, és Túramotorosok Országos Találkozója, a MAKOT, amely a hazai motoros színtér egyik legizgalmasabb és egyben legcsaládiasabb rendezvénye.

Újdonság a programok között az első Adventure Rider Challenge (ARC), egy kalandmotoros kihívás, amelynek során a túraklubok/márkaklubok csapatai mérhetik össze tapasztalatukat, tudásukat izgalmas és szórakoztató vetélkedésben. Alkalmi csapatok jelentkezését is elfogadjuk, jelentkezni a helyszínen lehet majd.

A kihívások között motoros társmentés is lesz (bemutató és tapasztalatcsere az X-Aid Bikers jóvoltából), valamint navigációs, motoros ügyességi, és egyéb a túra-, és kalandmotorozáshoz köthető feladatok.

Az ügyességi pályát a Jeli Motors, navigációs feladatot pedig az RBiker együttműködésével szervezzük. A technikai kihívásban a Continental, a tábori feladatoknál pedig a Freska Zone segít be a bírálásba.

Az ARC első három helyezettje értékes díjakra számíthat majd, kiállító partnereinktől, kiegészülve az AndRide és a Rider13 felajánlásaival.

A helyszínen előre befizetett étkezés (reggeli és vacsora), illetve BBQ streetfood kocsi is rendelkezésre áll majd, valamint a Meggyfreccs standján kitűnő meggyszármazékokat kóstolhatnak a résztvevők.

A kalandmotorosokhoz illő nomád, sátras szálláslehetőséget a rendezvénynek otthont adó település, a „Bükk Kapuja”, Felsőtárkány szálláskínálata egészíti ki.

A MAKOT jelszavai: Sztorik, Inspiráció, Kaland. A szervezők minden évben igyekeznek ennek szellemében ismert és elismert világjáró motorosokat meghívni. Ezek az előadások sokakat inspirálnak, a rendezvény nem titkolt célja segíteni a (nemzetközi szinten alulreprezentált) magyar kalandmotoros közösséget is.

Az idei előadók: Vasas Gergő (GeriOnTour), Vattay Péter (Vattás), Vukovics Mihály (ontheroad.hu), Pócza Zoltán, Bezsnei Andor.

A MAKOT kistestvére a CRAC Cafe, amely a hivatalos motoros szezonon kívül (ősztől tavaszig) két hetente hétköznap egy budapesti klub helyszínen (XI. kerület) várja az érdeklődőket. Tekintettel arra, hogy jellemzően a MAKOT vendégei között is sokaknak van miről mesélni, ezen alkalmakkor van lehetőség további kaland és túrabeszámolókra közönség előtt.

Igyekszünk megnyerni kiállítóként a márkaképviseleteket, dealereket, forgalmazókat, ezzel is színesítve a programokat, illetve erősítve a fesztivál jelleget. A tavalyi évhez hasonlóan ismét lesz például KTM tesztvezetési lehetőség.

A Continental is ott lesz, a Safety Hungary oktatói pedig ügyességi versennyel készülnek, értékes nyereményekkel!

Az olasz motorokat a Freska Moto hozza, a Freska Zone standján pedig minden megtalálható lesz ami a vadkempingezéshez kell.

Az offroad túra idén ugyan elmarad, az adrenalinról a Jeli Motors gondoskodik majd a tábor területén kialakított offroad pályán.

Tavaly óta szeptember első hétvégéjét tűztük ki fix időpontként, így a klubok is tudnak alkalmazkodni a saját rendezvényeikkel.

A MAKOT továbbra is környezettudatos, ennek jegyében próváljuk minimalizálni a környezeti terhelést. Ebben partnerünk a re-CUP.

Az eseménypólókat a Versus shop szállítja majd (utánrendelésre lesz lehetőség a helyszínen.)

A rendezvény időpontja: 2020. szeptember 4-5-6. A regisztráció határideje: aug. 30. vasárnap Helyszíne: Felsőtárkány, Lamport völgy, Blues Hill Festival Center Szervezők: Condor Riders Adventure Club, Motozin Magazin

További aktuális infókat, valamint a részletes programot a MAKOT facebook csoportjában találhatjátok: https://www.facebook.com/groups/kalandmotorosok/



Copyright Kondor Túra Társaság 2024 - Minden jog fenntartva.