Szicília 2016, 7. rész, Corleone és a Maffia

Gyurgyó, 2017-01-18


Szicíliai kalandozásunk utolsó epizódjaként jöhetett végre Corleone. Don Vito Corleone, a Keresztapa legendás szülővárosaként gondolnak erre sokan. A kultikus film főhősét Joe Bonanno maffia főnökről mintázta Mario Puzo 1969-ben. Az igazi don itt született a környéken Castellamare del Golfo-ban, és a legenda szerint a fasiszta rezsim elől szökött az újvilágba (napersze). Emlegették Banános Joe-ként is.

Viszont fölöttébb érdekessé teszi, hogy a városka komplett önkormányzatát épp augusztusban (2016) feloszlatták, mivel „teljesen bekebelezte a maffia”. Ez is jelzi, mennyire élő, a hétköznapokban is jelenlévő dolog a Maffia arrafelé.

Corleone mindössze 55 km Palermo-tól, úgy tűnik, hogy épp ideális egy bűnszervezet főhadiszállásának. A Cosa Nostra főnökének, Bernardo Provenzanónak a fia, Angelo pedig idegenvezetőként dolgozik tavaly óta egy amcsi utazási irodánál. Elég autentikus guide Palermoban nem? A szicíliaiak kicsit másképp gondolkoznak erről, a hír nem kis felháborodást váltott ki a maffia áldozatait képviselő szövetségből. Szerintük: „Jó lenne, ha az amerikai turisták a maffia áldozatainak családtagjaival is találkoznának” Érdekes egybeesés, hogy a szicíliai maffia főnöke Bernardo Provenzano 2016. július 13-án adta vissza lelkét a teremtőnek egy milánói kórházban (akkor én Velencénél jártam még), tehát személyes találkozóra már nem volt esélyem.

A Cosa Nostra él! És erről meg az IRA ugrik be, észak-írországi túrám beszámolójában megtalálod a választ a miértre is.

Kattints a képre a cikk elolvasásához!

Maga a filmtrilógia egyébként mélyreható és hiteles ábrázolást nyújt a bűnszervezetről, megjelenése után egyfajta útmutatóként, magatartási kódexként is működött a maffiózók számára. Érdekes visszacsatolás. A Maffiáról alkotott idealizált kép szerint a fejünkben egy méltóságteljes, büszke, a becsület, a család, az összetartás és a hűség ethosza. Gyámolítja a gyengéket, bosszút áll helyettük, egyfajta igazságosztó. Az erőszak szenvedélye, a gőg, amely nem ismeri a megbocsátást, a végtelen elbizakodottság (déli temperamentum), a pénz és az érdekek elsőbbsége már fel sem tűnik ezek fényében. Álságos romantika. Ugye megvan a mondat? „Egy napon majd, ami talán el sem jön soha, majd én is kérek tőled valami szívességet...”

Az Maffia (Mafia) több évszázada létezik, legendájának idealogizálásához szívesen emlegetik a szómagyarázatokat, pl a Cosa Nostra (Szicíliai Maffia, amely Coppolának, valamint Észak-Amerika meghódításának köszönhetően a leghíresebb) jelentése: a mi ügyünk. A Maffia a világ első ismert, tehát legrégibb bűnszövetkezete. Valószínűleg az "eredeti" Maffia egy titkos társaság volt a középkorban, amely felesküdött, hogy megvédi Szicília népét a katalán tengeri martalócoktól. Ezen elmélet szerint a Maffia a központi elnyomás, az észak-olasz fennhatóság, és a külső inváziók ellen lázadók csoportja volt. Tehát egyfajta szabadságharcosokról beszélhetünk, másképp a nép gyermekeinek az elnyomó hatalom képviselőivel való szembenállásáról. Eddig szimpi is, de a romantikus hőskor már rég elmúlt.

Az eredeti olasz mafia szó keletkezésének több magyarázata is van, persze többnyire nemes értelmezésben. A fentebb írtakkal leginkább a: „Morte Ai Francesi, Independenza Anela!”, azaz „Halál a franciákra, éljen függetlenség!” mondatból kialakult betűszó van összhangban.

A mai szervezettel kapcsolatban igazából több helyi érdekű csoportról, klánokról, esetenként azok szövetkezéséről beszélhetünk. Ezek egymással versengenek, de praktikusan a piacot is felosztják alkalmanként maguk között. Minden esetben a társadalmon élősködő, parazita szervezetként.

A legnagyobbak: Cosa Nostra (Szicília és az amerikai maffia, zsarolás, védelmi pénzek, építőipar, olajkitermelés, szélerőművek), 'Ndrangheta (Calabria, kábítószer és fegyverkereskedelem, emberrablás, hamisítás, szerencsejáték, pénzmosás, radioaktív anyagok és gyémánt csempészete), Camorra (Campania, Nápoly, a többi mellett: szakszervezetek, szemét(el nem)szállítás), Sacra Corona Unita (Puglia, drogkereskedelem, embercsempészet), Miraglia (Lazio, Lombardia, politika, azaz Forza Italia párt, Silvio Berlusconi), Basilischi (Basilicata, a legújabb csoport). A mindenki által ismert formájában a XIX. század elejére datálható a keletkezése, a maffia és a politika ezer szállal kapcsolódik egymáshoz, tulajdonképpen kiirthatatlan. A hétköznapi olaszok véleménye szerint a felsoroltak mind kiscserkészek a Parlamenthez képest, tehát a Maffia igazi főhadiszállása Rómában van. Egy igazi polip, kapcsolatai behálózzák az egész társadalmat, vezetői pedig az irányító elitben találhatóak. Média, egyház, politikusok, ügyészség...

Hogyan legyél sikeres maffiózó? Mindenek előtt tartsd be a Maffia tízparancsolatát:

  1. Senki sem mutathatja be magát közvetlenül egy másik családtagnak, egy harmadik személynek kell megtennie azt.
  2. Soha ne nézz más családtag asszonyára.
  3. Soha ne mutatkozz rendőrökkel.
  4. Ne járj kocsmákba és klubokba.
  5. Mindig állj szolgálatára a családnak, még akkor is, ha a feleséged gyermeket szül.
  6. Mindig tiszteld a döntéseket.
  7. Az asszonyokat kezeld tisztelettel.
  8. Mindig az igazat válaszold, amikor kérdéssel fordulnak hozzád.
  9. Ne vegyél el pénzt, ha az más taghoz vagy más családhoz tartozik.
  10. Azok, akik nem tartozhatnak a maffiához: bárki, akinek közeli rokona a rendőrség tagja, bárki, aki rokonságban áll a család tagjának szeretőjével, bárki, aki nem tiszteli az erkölcsi értékeket.

Ez nem valami vicc, tényleg létezik, több változatban is. Szicíliában egy főnök letartóztatásakor akit 43 éve köröztek (!) megtalálták mindezt leírva, nem is olyan rég, 2007-ben. Az eredeti tízparancsolathoz való hasonlatosság nem véletlen, a maffiózók hagyományosan vallásosak, a fentieket értelmezhetjük a keresztény tanítások egyfajta sajátos értelmezéseként is. Ha összejön egy vaskos kötetre való tanulságos sztori, és valaki le is írja azokat, komolyabb bestseller válhat belőle mint a Biblia. A Keresztapa sikere is bizonyítja ezt.

De térjünk vissza Corleone városába. Ami egyébként igazán jellegtelen település, 12 ezer lakossal. A Maffia az „alámerülés stratégiáját” alkalmazza az utóbbi időkben, tehát a felszín alatt próbál leginkább működni, a lehető legkisebb feltűnéssel. A kilencvenes évek gyakori robbantásos merényleteivel, gyilkosságaival kihívta maga ellen a sorsot a Maffia, politikai kapcsolatok ide-oda. Egy alkalommal a Palermóba vezető autópályán robbantott óriási krátert az aszfaltba: 5 halott. Nem az autót, az autópályát robbantották fel. Tutira mentek. A célpont Giovanni Falcone bíró volt, a maffia ellenes küzdelem legfőbb alakja. (Palermoban született, tehát tisztában volt vele, mi ellen harcol.) Az erőszakhullámnak vége már jó ideje, a Maffia megpróbál láthatatlan lenni.

Don Vito-s ajándéktárgyakat azért persze mindenhol lehet kapni a hűtőmágnestől a pólón keresztül a keretes festményekig, a két dolog nem függ össze. A turisták ezért természetesen hálásak is. Azonban egy Corleone-i vizittől ne várj sokat! Egész valószínűtlen, hogy egy leszámolásba botlasz az utcán, vagy más egyértelmű maffia cselekmény középpontjába csöppensz majd. Arra is elég sokat kellene várnod a fő téren ücsörögve, hogy elraboljon valaki.

Csinálhatsz egy fotót a várostáblánál, aztán ha már úgyis ott vagy, igyál egy kávét ha mindez megéri neked a fáradságot. Az mondjuk majdnem biztos, hogy találkozni fogsz igazi maffiózóval, csak épp nem fogod rajta észrevenni. Szicíliában 5 millió ember él, egyes becslések szerint minden 12. tagja a maffiának. A körözött főnökök ezért (is) szívesen jönnek ide bujkálni. Amúgy hétköznapi arcok, nem járnak szmokingban, vagy dobtáras géppisztollyal...

Amire bizton számíthatsz: forróság, búzamezők, és (aratás után) égő tarlók. Talán ez utóbbiak miatt nem érdemes pont oda menni, Szicília szerte jellemző a gyújtogatás, és Szardínián is találkoztam hasonlóval. A sziget kitűnő termőtalajjal rendelkezik, azonban a helyi gazdák nemtörődömsége miatt nem tudják kellő hatékonysággal kihasználni ezt a mezőgazdasági előnyt. Több alkalommal láttam kivonuló tűzoltókat az egyébként néptelen utakon, akik komótosan próbálkoztak a tüzek terjedésének megakadályozásával. Egy-egy autóról beszélek, képzelj el egy cigiző (!) tűzoltót, amint beszélgetés közben rutinból locsolja az út melletti sávot. Valószínűleg a legtöbb hasonló pusztítás hátterében szándékosság van, és az sem érdekli a parasztot, ha leég a fél világ. Néhol kísérteties élmény volt az elszenesedett fák között motorozni a feketére perzselt domboldalakon.

A corleonei kirándulás után már csak az esti kompot kellett elérnem Palermóban, a jegyek már megvoltak, maradt idő egy kis sziesztára is a kikötő mellett. Palermo nyüzsgő nagyváros, a sziget hivatalos, valamint a bűnözés nem hivatalos fővárosa, a Maffia fellegvára. Palermóban több száz rendőr kizárólag testőrként dolgozik, a védett személyek kísérete a dolguk. Ezek az emberek, akik szembefordultak a szervezettel, vagy megszegték az omerta-t, tulajdonképpen házi őrizetben, rabságban élnek. Nem egy vonzó életpálya modell. Az omerta a hallgatás törvénye, az igazi férfi nem beszél, nem sodor bajba másokat. Minden belépő tag szent véresküt kell tegyen (véres szentkép elégetése), és be kell tartania a Maffia erkölcsi törvényeit. Pont mint a saría, a lényegi különbség, hogy kulturálisabban közelebb van a gazdatest társadalmi normáihoz (pl keresztény szellemiségű). Ez a fegyelem az egyik legfontosabb, ami sikeressé teszi a maffiát, amely erősebb mint valaha.

A pénzmosások segítségével a maffia legális iparágakat is a kezében tart, pl szemétszállítás, építőipar, egészségügy, vízszolgáltatás, és rengeteg európai (pl németországi) befektetése is van, mivel a lehallgatás (mely az olasz bűnüldözők fő eszköze ellenük), máshol nehézkesebb, vagy épp kivitelezhetetlen az eltérő törvényi szabályozások miatt. Az FBI és az olasz hatóságok szorosan együttműködnek.

Manapság az afrikai bevándorlóknak is célpontja Szicília, ez okoz némi feszültséget Palermóban a Cosa Nostra és a nigériai Black Axe képviselői között. Kialakult egyfajta munkamegosztás, az feketéknek jut a mocskosabb prostitúció és drogkereskedelem egy része, igaz, lőfegyvert nem tarthatnak. Erről jut eszembe, hogy az amerikai főnök nemrég üzent az Iszlám Államnak is, miszerint csúnyán seggbe lesznek rúgva, ha emberkednek ott, ahol ők az urak: „Biztosítjuk arról barátainkat és családjaikat, hogy megvédjük őket a szélsőségesektől és terroristáktól, különösen attól a brutális szervezettől, ami Iszlám Államnak hívja magát.” Egyértelmű és világos üzenet. És tragikusan aktuális. Még 3 napja voltam csak úton, amikor döbbenten olvastam a híreket (Ravenna környékén), a nizzai 83 áldozatot követelő terrortámadásról. A globális terrorizmus felemelkedése Gambino szerint esélyt ad arra, hogy a maffia végre megmutassa a jó oldalát… hajrá.

A komp estefelé indult, naplementében búcsúztunk Szicíliától. Vegyes érzelmekkel néztem a távolodó partokat, összességében tetszett amit láttam, de vannak jobb helyek is a világon. A turista itt biztonságban van, nem kell a csip-csup balhé senkinek, erre odafigyelnek. Nem javaslom azonban a szóba hozatalát a témának, a Maffia tabu! Ez már itthon is kiderült, amikor kb 10 (Magyarországon élő, és dolgozó) olasszal ültem egy asztalnál, és feltettem a kérdést: mi a szitu a Maffiával? A csizma különböző régióiból jöttek, a kérdésemre kicsit kínos hangulat kerekedett, olasz társaságban nem leszel bulibáró, ha ezzel jössz elő. Egyrészt talán nem annyira büszkék, hogy ez jut először eszedbe az országukról, másrészt valóban nem tudhatod kivel ülsz szemben, talán épp a bénító félelmet hozod elő belőlük, vagy a stukker után nyúlnak. Keresd meg az alkalmat, amikor négyszemközt vetheted fel a témát! A közlekedés motorral életveszélyes, de meg lehet szokni. Az ivóvíz helyenként csupán sótlanított tengervíz (ezt is Maffia érdekterület), de általában iható. Figyelj, mi van a csaphoz írva!

Folytatása következik!




Copyright Kondor Túra Társaság 2024 - Minden jog fenntartva.